Ezt a házidolgozatot e-mailben kaptam Keshtől, aki felajánlotta, hogy feltehetem a honlapomra.
Hát íme:
A tőlem legtávolabb álló Ady-vers
(Az Elbocsátó, szép üzenet értelmezése)
A futó és felszínes szerelmi kalandok után Ady Nagyváradon ismerte meg egy gazdag zsidó kereskedő feleségét, Diósy Ödönné Brüll Adélt, akit Lédának nevezett. Jellemző rájuk, hogy sem együtt, sem egymás nélkül nem érezték jól magukat: ha együtt voltak állandóan marták egymást, a távolság azonban rögtön mindent megszépített. Ady a társadalmi szokásokra fittyet hányva a nagyvilág elé teríti kapcsolatuk legbensőbb titkait. Már a párválasztás is meghökkentő: Léda idősebb, zsidó, férjezett. Verseiből folyamatosan lehet olvasni hogyan alakult viszonyuk. Átalakul náluk a szerelem fogalma. A legnagyobb változás a szerelem lényegét illetően fedezhető fel: nincs boldogságérzés, sőt, ez a boldogtalanság, a harc forrása. Nem az élet, és annak szépségei kapcsolódnak a szerelmi érzéshez, állandóan körüllengi őket a halál - Ady alig várja, hogy elragadja őket birodalmába - úgy érzi, szerelmük ebben a világban nem fog beteljesülni. Mérhetetlenül önző és önimádó, ami nem jellemző egy szerelmesre.
Az Elbocsátó, szép üzenet a Nyugatban megjelenő szakítóvers. Kegyetlennek, önzésnek tűnik a megfogalmazás.
“Törjön százegyszer százszor-tört varázs :
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor”
A kezdősorokkal mu
tatja meg, hogy kapcsolatuk már rég megérett a szakításra, de mindig tovább és tovább halogatják, pedig Ady már nagyon unja.“Százszor sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.”
Újra felajánlja neki a szakítást, és nyomatékosítja azzal a beismeréssel, hogy ő már csak megalázni
képes Lédát, ezért jobb, ha minél előbb elválnak útjaik. Elhiteti magával, hogy jobb így, akkor kevésbé szenved, másrészt férfias lépés kibillenti magukat a bizonytalan állapotból, mindkettőjük dolgát meg akarja könnyíteni.“Sohase kaptam, el hát sohse vettem :
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem :
S köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.“
Ezzel kapcsolatuk egyoldalúságát fejezi ki, Léda neki nem adott semmit, ezért Ady nem is érez iránta semmit - hacsak egy kis hálát nem -,viszont ami Lédában értékes, az mind Adytól van.
“És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny és asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsúztattalak.“
Ady számára Léda már rég érdektelen volt, egy nyűg, amit egy darabig még elviselt. Itt utal Léda korára is
“asszonyos rab-útján“, ezzel kiemeli, hogy a nő idősebb, ami elől nem menekülhet, mert az öregedést nem kerülheti el. Céloz arra, hogy Lédán is fog az idő vasfoga, ezért már nem áll jól neki a titokzatos démoni nő szerepe, inkább egy átlagos asszonyé, akinek családja van és gyerekei.“Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S bíztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.“
Ezekben a sorokban Ady teljesen lekicsinylően és megalázóan ír Lédárol, aki szerinte nem bír jelentőséggel, egy kis porszem, aki Adyhoz csatlakozva nőhetett meg egy kissé. Nélküle nem is lett volna értelme az életének.
“Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszúját,
Ki áll dühödten bosszú-hímmel lesben.
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzámtartozmi lehetett hited,
Kinek múlását mem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak jöttömmel lett beteljesedve.”
Csendben akar szakítani Lédával, nem tudja elviselni a hisztis nöket és jeleneteket. Jobbszeretné, ha békében elfelejtenék egymást. Beismeri, hogy végtelenül öntelt és szerinte Lédának megtiszteltetés volt, hogy vele lehetett viszonya, és ezelőtt a kapcsolat előtt ő nem volt senki, csakis akkor lett valaki, amikor Ady észrevette őt. Ezzel teljesen eltiporja Léda személyiségét, porig alázza és kétségbe vonja az exisztenciáját.
“Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva
Vagy futkározva rongyig cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját ?”
Itt hozza fel a talányt, hogy vajon Léda egyszerűen belenyugszik a szakításba és megérti Ady okait, vagy harcolni fog ellene foggal-körömmel, aminek a végén úgyis ő rokkan bele és még nagyobbat fog bukni, mint hogyha ezt nem tenné.
“Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár, avagy salak :
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem láttalak.”
Adyt többé nem érdekli, hogy mi történik Lédával, csak szabaduljon meg tőle, mert úgy érzi, hogy az ő nagyszerű egyéniségének és hírnevének árt, ha Léda továbbra is a nyakán lóg. Ady itt sajátmagát képzeli minden dolog mozgatórugójának, valami felsőbbrendű hatalomnak.
Minden szerelem rejtett ellentmondása: az egyesülés vágya és a teljes eggyé válás lehetetlensége, a vonzás és taszítás kettőssége jelenik meg a Léda-versek csaknem mindegyikében. Ady minden nőben csak önmagát szerette.
Számomra ez a vers rettentő unszimpatikus, mert ebben Ady leplezetlenül feltárja mindenki előtt saját óriási én-tudatát és beképzeltségét. Mindenkinél nagyobbra tartja magát, és mások érdemei semmit sem jelentenek a számára. Nem fér a fejembe, hogy hogy lehet képes valaki ennyire megalázni és eltiporni egy olyan személyt, akit valaha egy kicsit is szeretett. Szerintem egy érző ember erre nem képes, csak akkor, ha végképp se
mmit nem jelentett neki Léda és a kapcsolatuk. Ezzel a verssel Ady nagyon lejáratta magát előttem. Igaz ugyan, hogy sok igenjó költeménye van, és jelentős szerepe volt az irodalomban és a társadalomban is (például az újításaival), de mint embert megvetem, mert szerintem egy ehhez hasonló költemény esetleg egy gyűlölt személyhez szólhatna, és még akkor is nagyképűnek és lenézőnek tűnne. De ebben az esetben Ady nem gyűlölte Lédát és mégis képes volt egy ilyen verset írni neki, ami cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy ő egy végtelenül öntelt és beképzelt ember, akit a közösség többi tagja végképp nem érdekel. Ady felsőbbrendűségképzetét témasztja alá egy idézet egy másik verséből :"Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga,
Hulltommal
Egész jellemét és magatartását viszont a következő idézet tükrözi :
"Legkülönb ember, aki bátor
S csak egy különb van, aki: bátrabb."
(A Tűz csiholója)